Versenyezni vagy nem versenyezni: Ez itt a kérdés?????

A bejegyzés témája az óvodai és kisiskolás gyermekek versenyzési kedvével és a versenyezéssel és versenyeztetéssel foglalkozik. Ugyanis nagyon gyakran előfordul, hogy az óvodai és az iskolai testnevelés foglalkozásokon, testnevelési órákon a fejlődés fontos mozgatórúgójaként a versenyzési igény kielégítése és ebből fakadóan a sor-és váltóversenyek kerülnek a középpontba.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy fejlődéslélektani értelemben, az életkori sajátosságok figyelembevételével valóban ennyire hangsúlyos elemről van e szó. Érdemi válasz a felvetett problémára ERIKSON által kidolgozott pszichoszociális fejlődéselmélet, valamint, PIAGET kognitív fejlődéselmélete alapján adható.

A születéstől az óvodáskor végéig több fejlődési szakaszon jutunk át, mely szakaszok során jól beazonosíthatók a fejlődés mozgatórúgói. Ennek megfelelően a fejlődés első mozgatórúgójaa BIZALOM, vagyis az érzelmileg és fizikailag BIZTONSÁGOS környezet. Ezt követi az AUTONÓMIA támogató, majd a KEZDEMÉNYEZÉST támogató környezet.

Alapvetően kijelenthető, hogy az óvodás korú gyermekek életkori sajátossága, hogy a tevékenység végrehajtása, a tevékenység maga az, ami fejlődést és motivációt, az örömforrást biztosítja. Többségében még maga a tevékenység sikeressége sem fontos, hanem maga a cselekvés ténye a fő mozgatórúgó. A fenti állítást és tapasztalatokat PIAGET által egocentrikus világképnek nevezett, az életkorra jellemző fejlettségi állapot is alátámasztja.

Az egocentrikus világkép azt jelenti, hogy a gyerekek nem képesek a másik személy nézőpontjából értelmezni a viselkedést és gyakran fordul elő, hogy egymás mellett játszanak, de nem egymással. Alapvetően jellemző, hogy az egocentrikus gondolkodásból fakadóan kevésbé érdekes egy gyerek számára, hogy a teljesítményét egy másik gyermekével hasonlítsa össze és ez mozgassa őt előre a fejlődésben.

Természetesen találkozunk ilyen mondatokkal, hogy Most én voltam a jobb. Én lettem az első. Gyere versenyezzünk! De ha megvizsgáljuk az adott és konkrét szituációt, a legtöbb esetben kiderül, hogy a gyermeket inkább maga a tevékenység motiválta és nem az eredmény. Főleg, ha feltesszük neki a kérdést, hogy mit jelent, hogy győztél? Mit jelent, hogy első lettél? Mit jelent, hogy jobb voltál a másiknál? Látni fogjuk, hogy ilyen kérdésekre nincs logikus válasz. Igazából nem is tudja behelyezni a saját világába, hogy mit is jelent valójában. Tulajdonképpen a felnőttek világából emelt át elemeket, abból, amit lát úgy, hogy az életkori sajátosságai alapján nem alkalmas annak megfelelő helyen történő kezelésére.

A kisiskolás korban a BIZTONSÁG, AUTONÓMIA, KEZDEMÉNYZÉS, mellett megjelenik a KOMPETENCIAÉRZET (teljesítmény), mint a fejlődés markáns mozgatórúgója, amit sokan tévesen úgy értelmeznek, hogy ha teljesítmény, akkor az versenyzést, megmérettetést, összehasonlító versenyeket jelent.

Alapvetően pedig arról van szó, hogy minden egyes foglalkozáson, órán olyan feladatokat kell adnunk a gyerekeknek, amelyek TELJESÍTHETŐK számukra és ezzel egyidőben KIHÍVÁST jelentenek. A versenyzés is lehet egy ilyen környezeti elem, de a igazából marginális kérdés a fejlődés szempontjából, ami a kisiskoláskor végéig fokozatosan FOG CSAK erősödni.

A kisiskolás életkorra jellemző a DECENTRÁLÁS folyamata, melynek eredményeként fokozatosan bomlik le az egocentrikus világkép. A gyerekek egyre alkalmasabbá válnak a kooperatív magatartásformák és oktatási stratégiák alkalmazására. Egyre jobban érdekli a másik gyermek és EZÉRT hangsúlyosabb elemként jelenik meg a versenyzés is.

Ebből fakadóan az egyéni teljesítményen alapuló, de nem összehasonlító jellegű csapatversenyek hangsúlya a foglalkozásokon fokozatosan növekedhet, de még mindig nem a fejlődés fő mozgatórúgója.

Összességében tehát az érintett korosztály számára a fejlődést biztosító foglalkozások jellemzője: BIZTONSÁG, AUTONÓMIA, KEZDEMÉNYEZÉS, KOMPETENCIAÉRZET, kiegészülve a kontrollált versenyszituációkkal és az egyéni teljesítményen alapuló, de elsősorban nem összehasonlító jellegű csapatversenyzéssel.

ZÁRÓ GONDOLATOK

A nemzetközi sportéletben már régebben, a hazai sportéletben tevékenykedő sportági szövetségek pedig fokozatosan ismerik fel a fenti életkori sajátosság jelentőségét és alakítják át a versenyrendszerüket, egyre inkább eltávolodva és elhatárolódva a hagyományos, felmenőrendszerű, összehasonlító jellegű versenyeztetési formáktól.

Érdemes megnézni ennek egyik példáját a poszt alján található videót!

Ajánlott szakirodalom: Vass Zoltán (2020): Mozgásfejlődés, mozgástanulás, mozgástanítás – Elméleti alapok és módszertani megfontolások. Magyar Diáksport Szövetség, Budapest.